Akár egy százalékponttal is visszavethetik az euróövezeti növekedést Trump viszontvámjai
A görög jegybankelnök szerint negatív keresleti sokk és a vártnál durvább infláció jön az övezetben.
A görög jegybankelnök szerint negatív keresleti sokk és a vártnál durvább infláció jön az övezetben.
A Reuters értesülései szerint a fogselyemtől a vécépapírig számtalan termék kerülhet a Bizottság listájára.
Az Egyesült Államok valóban több árut importál az Európai Unióból, mint amennyit exportál oda, de ez nem jelenti az amerikai gazdaság kihasználását. Ráadásul Donald Trump a szolgáltatásokat teljesen kihagyta a képletből, pedig azok legalább olyan fontos részét jelentik a nemzetközi kereskedelemnek, mint az áruk, és ebben már az USA mérlege is kedvezőbb.
Az ír adatvédelmi hatóság szerint a TikTok Kínába továbbította az európai felhasználók adatait, amit az adatvédelmi törvények szerint nem tehetett volna meg.
Minden szakmai mérce alapján értékelhetetlen számításokra alapozva durrantotta be Donald Trump a modern gazdaságtörténet legnagyobb vámháborúját, és most mindenki azt figyeli, mik lesznek a válaszlépések, egyáltalán megúszhatjuk-e a világválságot. Az biztos, hogy a totális káosz időszakába léptünk be.
A felmondási eljárást a kormány csütörtökön kezdeményezi.
Az Európai Bizottság elnöke tárgyalásokat szorgalmazott. Szerinte a káosznak, amit Trump rászabadított a világgazdaságra, borzasztó következményei lesznek.
A miniszter szerint az Európai Bizottság hibája, hogy az EU-ból az Egyesült Államokba érkező termékekre a jövőben 20 százalékos vám rakódik majd.
Az amerikai elnök azt mondta, még kedvesek is voltak, mert az új vámjaik a kereskedelmi partnerek vámjainak mintegy felét teszik ki. De a Trump-kabinet máshogy számolja a vámokat.
A Kidflix nevű oldalra 91 ezer pedofil videót töltöttek fel 2001 óta, 79 embert vettek őrizetbe a hatóságok és 3 ezer elektronikus eszközt foglaltak le.
A nemrég bemutatott európai védelmi stratégia a kiadások mellett az EU hadiiparát is felpörgetné, és protekcionista intézkedéssel csökkentené a jelenleg magas amerikai katonai import részesedését. A Trump-adminisztráció nem örül, szerintük ez illetlenség.
Az utolsó pillanatban sem tiszta, pontosan milyen viszontvámrendszert fog bejelenteni magyar idő szerint szerda este Donald Trump amerikai elnök. Közgazdászok mindenesetre lemodellezték a legrosszabb forgatókönyvet, aszerint a vámok még nagyobbak lehetnek, mint amelyek tovább súlyosbították a nagy gazdasági világválságot és világkereskedelmi féket, GDP-krachot és inflációvágtát hoztak. De ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, az egész világnak Trumppá kellene válnia.
Az európai belső biztonság megerősítését célzó stratégiát fogadott el az Európai Bizottság.
„A meglévő védelmi eszközöket – a jogsértési eljárásoktól kezdve az uniós források visszatartásán át a tagsági jogok, például az Európai Tanácsban való szavazati jog felfüggesztéséig – a korábbinál sokkal következetesebben kell alkalmazni” – áll a tervezetben.
Ez a Magyarországnak járó felzárkóztatási pénzek 7 százaléka.
Az EU nem tolhatja tovább maga előtt, hogy megfegyelmezze a kerékkötő magyar miniszterelnököt, meg is vannak hozzá az eszközei, annál is kevésbé, mert Orbán Viktor immár életveszélyes. Így látja Mujtaba Rahman, az Eurázsia Központ nevű washingtoni kockázatelemző európai igazgatója a Financial Timesban megjelent kommentárjában.
A miniszter annak ellenére jelentette ezt ki, hogy Magyarországon negyedik éve hathavonta hosszabbítgatják meg a háborús vészhelyzetet.
Ismételten a brüsszeli bürokraták alkalmatlanságának árát fizeti meg az európai gazdaság, miután nem sikerült tárgyalásokkal elkerülni az amerikai vámintézkedéseket, mivel az utóbbi hónapok tétlenségben teltek – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán.
A páciensadatok kezelése, tárolása, felhőszolgáltatásként folyamatosan elérhetővé tétele hatalmas üzletnek ígérkezik – kevéssé meglepő, hogy máris sorban állnak az okostelefonjainkról ismerős óriáscégek. De vajon készen állnak a nemzeti egészségügyi rendszerek a teljes digitalizációra?
A kormány nem hajtja végre az Európai Bíróság ítéletét, amelyben kimondta, hogy a magyar menekültügyi szabályozás ellentétes az EU-joggal. Az ítélet nem teljesítése miatt az EU 143 milliárd forintot már levont a támogatásokból, a cech 191 milliárd forintnál jár.